<< A kollégiumok << Budapesti MÁSZ << Szálláslehetőség

KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK NYÁRI HASZNOSÍTÁSA

 

A Balassi Intézet budapesti kollégiumi férőhelyei egy részét meghirdeti nyári hasznosításra bérleti konstrukció formájában. Az Intézet cégek, vállalkozók ajánlatát várja írásban.

Hasznosítási időszak: 2010. július 5-től augusztus 23-ig. A dátumok és az alábbi férőhely számok irányadóak, azoktól el lehet térni, rövidebb időszakra és kevesebb férőhelyre vonatkozó ajánlatokat is elfogadunk.

Az egyes kollégiumokra külön is ajánlatot lehet tenni.

Étkeztetést, takarítást, ágynemű huzatot és mosatást nem biztosítunk, de kérésre a szolgáltatóink felé közvetítjük az ilyen irányú igényeket. A porta szolgáltatásai is csak korlátozott mértékben (vendégek be- és kiléptetése) vehetők igénybe.

Szerződéskötéskor az Intézet kauciót kér.

A bérleti díj magában foglalja a bérelt helyiségekre eső villany-, víz-, csatornadíjat.

 

Budaörsi úti Kollégium

Cím: 1118 Budapest, Budaörsi út 73-75. szám. A XI. kerületben az M7-es autópálya felé haladva, a laktanya után, de nem közvetlenül a forgalmas úttest mellett található.

Interneten:

http://www.bbi.hu/index.php?id=67&cid=315

http://www.martonaron.hu/index.php?dat=12#1

Bérbe vehető 160 férőhely. 2 ágyas hallgatói szobák az emeleteken. Mellékhelyiségek, konyha szintenként a folyosón található. Minden szobában található hűtő, és hideg-, meleg vizes mosdókagyló.

Bérelhető még hozzá:
90 m2-es tornaterem,
137 m2-es  aula,
37 m2-es tanulószoba,
285 m2-es  színházterem

 

Kunigunda úti Kollégium

Cím: 1037 Budapest, Kunigunda útja 35. szám. A III. kerületben Óbudán található csendes környezetben, de közel a Bécsi és a Szentendrei úthoz.

Interneten:

http://www.martonaron.hu/index.php?dat=12

Bérbe vehető 50 és 300 férőhely között (időtartam és időszak függvényében) 2 és 3 ágyas hallgatói szobákban. Mellékhelyiségek, konyha szintenként a folyosón található.

Somlói úti Kollégium

Cím: 1016 Budapest Somlói út 51. Az I. kerületben a Hegyalja úttól és a BAH csomóponttól nem messze, de kevésbé forgalmas helyen található az Intézet központi épületének 3. és 4. emeletén. A kilátás nagyon szép.

Interneten:

http://www.bbi.hu/index.php?id=67&cid=315

Bérbe vehető 107 férőhely 2 és 3 ágyas szobákban. A szobákhoz zuhanyzó és WC is tartozik. Szintenként található egy konyha. Minden szobában található hűtő.

További információk kérhetők Gombkötő Nimród kollégiumi vezetőtől.

Telefon: 1-368-8860 szám, 205 mellék

E-mail: gombkoto@mad.hu

Postacím: 1037 Budapest, Kunigunda útja 35.

Az ajánlatban a következőket kérjük feltüntetni, illetve mellékletben benyújtani:

1. új partnereink esetében az ajánlattevő adatai, 30 napnál nem régebbi cégkivonat;

2. a kollégium neve, a bérelni kívánt férőhelyek száma és a bérlés időtartalma, vendégéjszakák száma;

3. a bérelt szobákon kívül igényelt kizárólagos vagy közös használatú területek;

4. bérleti díj napi és férőhely szerinti bontásban;

5. javaslat a bérleti díj fizetésének ütemezésére;

6. referenciák, eddig végzett hasonló tevékenység.

Az ajánlatok benyújtási határideje: 2010. április 12.

Az ajánlatok benyújthatók postai úton: a Balassi Intézet, 1519 Budapest, Pf.: 385 levélcímen. Borítékra írják rá: NYÁRI KOLLÉGIUMI HASZNOSÍTÁS

A benyújtási határidőt követő 30 napon belül az ajánlattevők - az ajánlatban megjelölt postacímre - érdemi választ kapnak.

Fejes István

szakkollégiumi igazgató 
 

 
 


Szálláslehetőség a Kunigunda úti kollégiumban

Kollégiumunk a város üdülőövezetében, festőien szép természeti környezetben fekszik. Óbuda a főváros területén szinte egyenértékű a város római kori múltjával. Óbuda 2000 éve olyan történeti korok egymásra halmozódott lelőhelyét jelenti, amely a múltjával együtt élő települést jelent a jelenben. Óbuda Budapest legrégebbi városrésze. Területén épült ki a római korban az első város, Aquincum, mely ugyanúgy kiinduló pontja, magja volt a későbbi főváros kialakulásának, mint ahogy római városi előzményből nőtt ki London, Párizs vagy Bécs.
Vendégeinket átlagos kollégiumi színvonalon 2, illetve 3 ágyas szobákban helyezzük el. Zárt parkolót és 24 órás portaszolgálatot biztosírtunk. A kollégiumban minden emeleten mosdóhelyiségek és kialakított konyhák állnak a látogatók rendelkezésére. A tiszta ágyneműt a kollégium biztosítja, hosszabb tartózkodás esetén hetenkénti cserével. Vendégeink rendelkezésére áll: 184/2 ágyas szoba közös vizesblokkal, 268/3 ágyas szoba közös vizesblokkal, 7/2-3 ágyas zuhanyzós vendégszoba, 1/2 ágyas apartman teljes felszereltséggel
Egész évben nyitva tartunk.

SZÁLLÁSFOGLALÁS:
Tel.:+36-1-368-88-60/227-es mellék
Fax: +36-1-250-72-13
e-mail cím: gondnok@mad.hu

Kunigunda úti Kollégium

 

 

Jogcímmel rendelkező hallgatók esetében  (aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők)

Árkategória

Határon túli magyar egyetemi, főiskolai hallgató

Magyar állampolgárságú hallgatók

1 ágyas szobában történő elhelyezés

28 000 Ft

32 000  Ft

2 ágyas szobában történő elhelyezés

14.300 Ft

22 000  Ft

3 ágyas szobában történő elhelyezés

  10 500 Ft

19 000 Ft

 

Aktív hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező hallgatók esetében

Árkategória

Jogcímmel nem rendelkező hallgatók

1 ágyas szobában történő elhelyezés

42 000 Ft

2 ágyas szobában történő elhelyezés

28.000 Ft

3 ágyas szobában történő elhelyezés

 

22.000 Ft

 

2.3. A fizetés rendjét a Házirend tartalmazza.

 

Vendégfogadási díjak

2008. március 1 – 2009. január 31.

I. BUDAPESTI SZAKKOLLÉGIUM

 

Kunigunda úti Kollégium

Kollégiumi lakószobákban

 

Diák

Határon túli magyar diák

Felnőtt

Határon túli magyar felnőtt

Egyéni elhelyezés

2 300 Ft/éj

2 100 Ft/éj

2 600 Ft/éj

2 300 Ft/éj

 

Csoportos kedvezmény

 

Magyar állampolgár

Határon túli magyar

25, vagy annál több főből álló csoport esetén

2 000 Ft/fő/éj

1 800 Ft/fő/éj

25 fő alatti csoport

2 200 Ft/fő/éj

2 000 Ft/fő/éj

Felár: 1 éjszakára érkező csoport + 50 %

 

Zuhanyzós vendégszoba

Elhelyezés 1 fő részére

3 200 Ft/éj

Elhelyezés 2 fő részére

 6 400  Ft/éj

Zuhanyzó nélküli vendégszoba

Elhelyezés 1 fő részére

2 700 Ft/éj

Elhelyezés 2 fő részére

5 400 Ft/éj

 

Apartman rész 1/A. (2 ágyas, TV-vel, az 1/B-vel közös fürdőszobával)

Elhelyezés 1 fő részére

               5 000 Ft/éj

Elhelyezés 2 fő részére

               9 000 Ft/éj

 

Apartman rész 1/B. (2 ágyas, konyhával, TV-vel, az 1/A-val közös fürdőszobával)

Elhelyezés 1 fő részére

6 500 Ft/éj

Elhelyezés 2 fő részére

                10 000 Ft/éj

 

Apartman 1. (két szoba, fürdőszoba és konyha, Apartman 1/A. és 1/B. együtt, összesen 40 m2)

Elhelyezés 1 fő részére

9 000 Ft/éj

Elhelyezés 2 fő részére

               11 000 Ft/éj

Elhelyezés 3 fő részére

              15 000 Ft/éj

Elhelyezés 4 fő részére

              18 000 Ft/éj

 

Saját szobában történő elhelyezés díja 700 Ft/fő/éj


Az idegenfogalmi adót az árak nem tartalmazzák.

Szállónk kiváló helyszínt nyújt céges, vállalati rendezvények, konferenciák, továbbképzések számára is.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét színes program-lehetőségeinkre!
Rendezvények lebonyolítása
Konferencia helyszín biztosítása
Esküvők megszervezése
Túrák:
• Kalandtúrák ( igény szerinti nehézségű és időtartamú ),
• Éjszakai túrák (éjszakai élet megfigyelése, bátorságpróba )
• Barlangászat
• Sziklamászás
• Íjászat
• Sétahajózás
• Fürdőzés
• Tekézés, bowlingozás

Kaland-és túlélőtábor
Kézműves-és tánctábor

Érdeklődni, hírlevelünkre regisztrálni az alábbi forródróton lehet: 30-345-2004
Drótposta: tothg@mad.hu

 

SZÁLLÁS A BALASSI INTÉZET BUDAÖRSI ÚTI KOLLÉGIUMÁBAN

Július és augusztus hónapokban az alábbi elhelyezési lehetőségeket tudjuk biztosítani kedves vendégeinknek:

  • 240 férőhely, kétágyas szobák, szintenként kialakított WC-vel és zuhanyzóval,
  • 22 férőhely, kétágyas vendégszoba a szinten található WC-vel és zuhanyzóval,
  • 9 férőhely, 3db (3 ágyas) WC-vel és zuhanyzóval rendelkező vendégszoba,
  • 2 férőhely, 1db (2 ágyas VIP) WC-vel, zuhanyzóval és légkondícionálóval rendelkező vendégszoba
  • szobánként hűtőszekrény, telefon-, és internet csatlakozási lehetőség.

Az év további hónapjaiban az alábbi elhelyezési lehetőségeket tudjuk biztosítani kedves vendégeinknek:

  • 22 férőhely, kétágyas vendégszoba a szinten található WC-vel és zuhanyzóval,
  • 9 férőhely, 3db (3 ágyas) WC-vel és zuhanyzóval rendelkező vendégszoba,
  • 2 férőhely, 1db (2 ágyas VIP) WC-vel, zuhanyzóval és légkondícionálóval rendelkező vendégszoba,
  • szobánként hűtőszekrény, telefon-, és internet csatlakozási lehetőség.

Szoba

  • gyors internet elérési lehetőség (304. szoba), és
  • szintenként teakonyha található
  • Könyvtár
  • Színházterem
  • Diákklub
  • TV-szoba
  • Konditerem
  • Tornaterem

  • Sportpályák (kézilabda, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, tenisz)

  • Zárt udvar, személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló

Zuhanyzós, WC-s vendégszoba

egy fő egy szobában

3800 Ft/szoba/éj


két fő egy szobában

6200 Ft/szoba/éj

 

három fő egy szobában

7800 Ft/szoba/éj

Apartman

egy fő

5500 Ft/éj

 

két fő

10000 Ft/éj

Vendégszoba, kollégiumi lakószoba WC és zuhany nélkül

2200 Ft/fő/éj

Kollégista vendégének elhelyezése hallgatói szobában

1000 Ft/fő/éj

Kapcsolat

Cím: Balassi Intézet Budaörsi úti kollégiuma
1118 Budapest, Budaörsi út 73-75.
Levelezési cím: 1519 Budapest, Pf.385.
Tel: +36 1 319-3212/41
Fax: +36 1 319-3211
E-mail: budaorsi@bbi.hu

Megközelíthetőség
A Budaörsi úti kollégium megközelíthető:

Térkép

Déli pályaudvartól: a 139-es busszal a Dayka Gábor utcáig, onnan a Harasztos út végéig 10 perc.

Keleti pályaudvartól: a 7-es busszal a Kosztolányi Dezső térig, onnan az 53-as, 72-es 41-es vagy 87-es busszal a Dayka Gábor utcáig, onnan a Harasztos út végéig.

Ferihegyi repülőtérről: legegyszerűbb taxival a kollégiumig, vagy a reptér busszal Kőbánya-Kispestig, onnan Metróval a Ferenciek teréig, onnan a 7-es buszokkal a Kosztolányi Dezső térig, onnan az 53-as, 72-es 41-es vagy 87-es busszal a Dayka Gábor utcáig, onnan a Harasztos út végéig.

A BUDAÖRSI ÚTI KOLLÉGIUM KÖZELÉBEN TALÁLHATÓ:

Éttermek:
5 perc: gyalog Hotel Rubin, sarok, önkiszolgáló
10 perc: ELTE Kollégium, földszint, önkiszolgáló, a Dayka Gábor utcában
10 perc: Oázis Étterem (II. o.) a Dayka Gábor utcában
10 perc: Étterem az AGIP benzinkútnál

Üzletek:
5 perc: gyalog Egy kis bolt a Hotel Rubinnal szemben
20 perc: gyalog Profi üzlet a Sasadi úti megállónál vagy 1 buszmegálló
20 perc: busszal MOM park a BAH csomópontnál, a 139-es busszal
30 perc: busszal TESCO, AUCHAN, KIKA, IKEA, DECATHLON, MEDIA MARKT, ELEKTROWORD Áruház Budaörsön, 40-es busszal a Dayka Gábor utcai megállóból közelíthető meg

Gyógyszertár:
Móricz Zsigmond körtér mellett. Megközelíthető a Dayka Gábor utcából bármely busszal a Móricz Zsigmond körtérig.

Orvosi rendelő:
Móricz Zsigmond körtér mellett. Megközelíthető a Dayka Gábor utcából bármely busszal a Móricz Zsigmond körtérig.

Posta:
Móricz Zsigmond körtér mellett. Megközelíthető a Dayka Gábor utcából bármely busszal a Móricz Zsigmond körtérig.

Piac:
Móricz Zsigmond körtér mellett. Megközelíthető a Dayka Gábor utcából bármely busszal a Móricz Zsigmond körtérig.

Uszoda:
Nyéki Imre uszoda, Budapest XI. Kondorosi út 14.

Tornacsarnok:
Budapest XI. Érem út 2.

 


Somlói úti Kollégium

 

Zuhanyzós, WC-s vendégszoba

egy fő egy szobában

7000 Ft/szoba/éj

 

két fő egy szobában

12000 Ft/szoba/éj

Lakott kollégiumi szoba

3000 Ft/fő/éj

 

Az idegenfogalmi adót az árak nem tartalmazzák.

 



 

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerősének!

Nyomtatható változat


  Az oldal tetejére

Főoldal | Impresszum | Honlaptérkép

Oldalaink megtekintéséhez a Microsoft Internet Explorer 5.x és Opera 5.x verziójú
böngészőit ajánljuk.

© 2004 Márton Áron Szakkollégium. Minden jog fenntartva!
Főoldal Névadónk: Márton Áron